Tir na Nog díjlovas EDZÉSTERVE
Lovas: Doree
Képviselt oldal: Mangue de Italiano Magántenyészet
2003-as születésű holsteini mén
sárga | hóka | három láb kesely
(C) 2010 by Doree
Bemelegítés
Miután mindennel elkészültem, lepucoltam, és felszerszámoztam, kivezetem a pályára. Hozom a futószárat is, mert általában azzal szoktam kezdeni az edzést. Be is vezetem a futószáras kör közepére, hogy ott fel tudjam csatolni a zablájára a kantárt. Felhúzom a kengyeleket, megcsinálom a szárakat, hogy ne lengjenek ott a nyakánál, majd ki is vezényelem a kör szélére, egyelőre lépésben.
Ostort nem használok most, mert egyrészt nem szeretem, másrészt nála nem kell. Most elkezdhetnék regélni, hogy rémes csikókora volt, verték, de amikor hozzám került, fantasztikus módon elnyertem a bizalmát; de nem így volt. Nem fél az ostortól, sőt van amikor egy kicsit még meg is kell pöccintenem vele a farát, hogy hallgasson rá.
De most ott tartottam, hogy nála nem kell használnom. Eléggé örökmozgó típus, viszont pozítiv dolog, hogy hallgat a szóra, ha szólok neki, bármennyire is el van ragadtatva. "Gyorsabban", "Lassabban", "Ügetés", és egyéb hasonló utasításokat ért.
Szóval lépünk. Egy olyan 8-10 perc alatt melegszik be általában, ezután pedig elkezd normálisan, ütemesebben lépni, és elengedettebben mozogni, ezt látom rajta. Ezután elindíthatom ügetébe (persze ez alatt az idő alatt mindkét kézre lelépünk). Ügetünk is egy jónéhány kört, aztán elkezdem szűkíteni, majd bővíteni vele a kört, ehhez már használnom kell egy kicsit az ostort, hogy jelezzek neki.
Remek. Mostmár felülhetek rá. Hogy én is bemelegedjek, lépkedek vele, híjlítgatom, ügetgetünk kisköröket, nagyköröket,átlókat, és egyéb alakzatokat. Egy-két percet vágtázok vele, majd néhány kör újabb lépés után el is kezdhetjük az edzést!

Edzéstervünk
3 nappal a verseny előtt: komolyabb edzés, a kűr átismétlése, erőteljes gyakorlatokkal. Szeretném, ha jól teljesítene, úgyhogy ilyenkor tényleg elég komolyan megdolgoztatom.
2 nappal a verseny előtt: ma már egy kicsi lazábbra vesszük ezt az egészet. egyszer átismételjük a kűrt, aztán lazább edzés.
A verseny előtti nap: tökéletesítgetés a kűrön, majd egyszer elpróbáljuk egybe, mint valami 'főpróbán'.
A verseny napja: hosszas bemelegítés, nyugtató lecsutakolás, és egy séta vezetőszáron.

A kűr, amit lovagolunk
A: belovaglás összeszedett vágtában
X: Állj, mozdulatlanság, köszönés, majd megindulás összeszedett ügetésben
C: jobb kézre.
MRI: Passage (R fordulat jobbra)
I: piaffe, 10-15 lépés, majd megindulás passageba
SEVL: passage (V fordulat balra)
L: piaffe, 10-15 lépés, majd megindulás összeszedett ügetésbe.
A: középből
D-G: féloldalazások a hosszúfalak érintésével, cikkcakkban
C: fordulat balra
H-P: átlóváltás nyújtott ügetésben
A: összeszedett lépés
AKV: összeszedett lépés, VR: nyújtott lépés
R: összeszedett lépés
M: összeszedett vágta.
H-L: nyújtott vágta
L: pirouette balra, 360°, majd tovább F felé
F: ugrásváltás
K-I: nyújtott vágta
I: pirouette jobbra, 360°, majd tovább M-hez
M: ugrásváltás
A: középből,
DG: vágtaféloldalazások cikkcakban, a hosszúfalak érintésével.
C: bal kézre
HXF: átlóváltás, az átlón sorozatugrásváltás minden 2. vágtaugrásra, összesen 9szer, jobbra befejezni
KXM: átlóváltás, az átlón 13szor sorozatugrásváltás minden egyre, balra befejezni
HP: nyújtott vágta, P összeszedett vágta.
F: passage
A: középből
DI: nyújtott ügetés
I: passage
G: állj, köszönés
Ez egy eléggé nehéz kűr, de még nem mondanám profinak. Nehéz hibátlanul teljesíteni, de nem lehetetlen, legalábbis remélem. Tirnek tökéletesen megfelel azt hiszem, úgyhogy ezt választottam. A zenénket pörgősen kell elképzelni, de nem szeretném elérulni, mi az, azt majd a versenyen.

Részletesebb leírás
3 nappal a verseny előtt
A kűrt kétszer ellovagoljuk, egyszer úgy, hogy a hibás elemeknél megállok, és azt újra vesszük. Mindezt természetesen zene nélkül. Másodjára már zenére lovagoljuk, és nem is állok meg minden hibánál, hanem úgy mintha a versenyen lennénk, végig az egészet, nem érdekel milyen hiba van benne.
Észrevételeim:
- a köszönéseknél nem tud egyszerűen megállni mozdulatlanul, ezen majd próbálok javítani.
- cikkcakkban való féloldalazások. eléggé furcsa az irányváltás, nem túl szép, ez nem hatalmas hiba, de a látványon van még mit dolgozni, ráadásul az ütemesség sem a legtökéletesebb.
- a sorozatos ugrásváltásokba néha belegabalyodik, ezt még le kell tisztázni.
A hibákat, amiket felsoroltam, szeretném mielőbb kijavítani, ha lehet, úgyhogy ehhez hozzá is fogunk rögtön. Leszállok a nyeregből, és elkezdem vele azt a játékot játszani, amit a küllemlovaimmal szoktam:
Elengedem a kantárt, és neki mozdulatlanul kell maradnia. Először 10 másodpercig - ezután kap egy répát. Egyre több és több ideig kell mozdulatlannak maradnia, a legfölső lépcső a küllemlovaknál a 3 perc, amíg én körbe-körbe sétálgatok, de nála egy perc is bőven elég. Nagyjából 2-3-ik próbálkozásra meg is értette, hogy mit várok el tőle, innentől kezdve már egyszerű dolgom volt.
Most megpróbálhatjuk nyeregből is. Bár itt csak néhány másodperc az egész, akkor is teljesen mozdulatlannak kell maradnia. Nos, jelenthetem, a gyakorlatom sikeres volt, mostmár megáll arra az 5 másodpercre, amíg köszönök ;).
Cikkcakk... Nos. Erre igazábólnem tudom hogyan vehetném rá, hogy szebben csinálja, egyszerűen csak megpróbálok neki segíteni. Hirtelen irányváltásokat gykorolunk ki lépésben, ügetésben, majd vágtában, egyelőre nem féloldalazásban. Miután ez már megy, elkezdünk féloldalazni, és először csak egyszerűbb fordulatokat csinálunk, lábat nem váltunk (mert ugye féloldalazás onnen ide, aztán innen oda -> lábat kellváltani XD). Ezután egy kicsit "cirkálunk", liftezünk, vagy tudom is én, mit mondjak rá. Szóval ide-oda oldalazgatunk a pályán, mindig egy nyomvonalat követve. Miután ezt már szépen végrehatja, megpróbáljuk újra az eredeti verziót. Bár mostmár sokkal jobban megy, még azért nem profi, de szerintem jó lesz így.
Az ugrásváltások. Ezt úgy próbálom meg kompenzálni, hogy először csak néha-néha beszúrok egy egy váltást a vágtánkba, egyelőre semmiféle sorozatban. Ezután minden 3. ugrásra, minden 2. ugrásra, majd mikor már ezek is pöpecül mennek, csak akkor próbáljuk meg a minden vágtaugrásra való ugrásváltásokat. Szerencsére a gyakorlás mindig meghozza a gyümölcsét. Annyira látom rajta, hogy koncentrál, hogy öröm dolgozni vele... :)
2 nappal a verseny előtt
A kűr ma már jóval jobban ment, mint tegnap, hiszen kijavítottuk azokat a hibákat, amik nem nagyon mentek benne. Ezen kívül természetesen azért volt benne egy-két apró lépéshiba, de szerintem azok csak figyelmetlenségből voltak, hiszen általában menni szoktak. A versenyen majd különösen figyelek, és szerintem, ha ő is megtesz mindent, akkor a lehető legjobban elő fogjuk tudni adni magunkat.
Nos. Hogy mit is takar az "uána lazább edzés" címszó? Nagyjából annyit, hogy kimegyek vele egy rövidke, egyáltalán nem megerőltető terepre. Semmi hegynek felvágta, meg ilyenek, elvégre nem akarok erőnlétet növelni, egyszerűen csak szeretném, ha rendesen lemozogna.
Az utunk egy erdőben vezet, és nem több 7-8 kilométernél. Nagyjából végig lépünk és ügetünk, csupán 1-2 helyen olyan minőségű a talaj, hogy galoppozni is lehet.
A verseny előtti nap
Tökéletesítgetés a kűrön... Először is elpróbáljuk egybeaz egészet, hogy mi az a része, ami lehetne látványosabb, vagy egyszerűen csak nem megy annyira. Ismét zenére próbáljuk el, hogy a ritmust is szokjuk, illetve azt is észrevegyem.
Hibák:
- A vágtaféloldalazások cikkcakkban, amikor minden hosszúfalat érinteni kell: ezek nem sikerültek egyformára, sőt olybá tűnik az egész, mintha csak kacsáztunk volna ide-oda a pályán. A nyomvonalat egy kicsit tökéletesítgetni kell, deigazából ez minden.
- Néha egy kicsit kibillenünk az ütemből, főleg a nehezebb elemek után, s bár ilyenkor rögtön vissza is találunk, azért egy-egy ütemtelen lépés is levon néhány százalékot a teljesítményünkből.
- A nyújtott vágta - Összeszedett vágta átmenetünk egyáltalán nem olyan feltűnő, mint annak lennie kéne.
A vágtaféloldalazásainkat ismét úgy próbálom korrigálni, hogy vágtában mindenféle hirtelen,és éles fordulatokat csinálunk. (Főleg kígyóvonalak, csak éles fordulókkal) Ugyanaz, mint két nappal ezelőtt. Ezután enyhe fordulatokat követelek meg tőle vágtaféloldalazásban, majd mikor ezek szépen mennek, rápróbáljuk a cikkcakkot a pályára. Előzőleg ott végiglocsoltam a homokot, ahol menni kéne, hogy lássa ő is és én is, hogy mennyire rontottuk el. Természetesen az a vonal sem centiméterre tökéletes, de ha ezt már végre tudjuk hajtani, az fantasztuikus lenne.
Ezután a gyakorlás után már szerencsére sokkal szebben vette az akadályt, és alig tértünk le a "felrajzol" pályáról. Hjajj, csak a versenyre ne felejtse el!
Az ütemtelenséget nem igazán tudom így korrigálni, maximum annyival, hogy csinálunk folyamatos nehéz elemeket... Például pirouett, és rögtön utána passage-ban tovább. passage-piaffe átmenetek, illetve vágta-piaffe/passae/átmenetek. Ezekből néhányat megcsinálunk, de így, hogy konkrétan erre koncentráltam, és én is segítettem neki (bevallom, nagyon fárasztó dolog...), már sokkal szebben, és ritmusosabban rakosgatja a patáit.
A harmadik hibánk, vagyis a két vágtaközötti átmenet... Itt igazából annyi, hogy (bár azért nem olyan durván mint a westernesek), vágtából hitelen állítást kérek tőle. Ezután vágtából-lépés,majd -ügetés. Utána kipróbálom vele a nyújtott vágtából való hirtelen fékezést a lassú, összeszedett, díjlovas vágtába. Nos, mint egy jólképzett díjló, az átmenetei szépek, de itt pont ez a baj. Az, hogy nem hirtelen az átváltás, ebben a részében a kűrnek nem túl jó. Természetesen vágtából ne úgy álljon meg ügetésbe, mint egy iskolaló, dob egyet magán és kész, de ez itt más. De most, hogy ezeket a hirtelen állításokat is kipróbáltuk, már azért jóval szebb, és ennek örülök, hogy ilyen gyorsan tanul ^^.
A verseny napja
Jajj, izgulok. Remélem a fáradozásainknak lesz valami kicsike kis eredménye is. Azért a dobogó legkisebb fokára fölállni is nagyszerű érzés!
Nade... Ma is neki kell állni az előkészületeknek. Lepucolom gyönyörűre, illetve ma a versenyfelszerelést kapjuk meg, hogy mind a ketten gyönyörűek legyünk. Tegnap este még befontam néhány kis bogyóba a sörényét,illetve a farkát is (bár azt nem bogyóba XD), úgyhogy szerintem a végeredmény gyönyörű. Ezután kivezetem a pályára, hogy szokjuk, hiszen ez már nem az itthoni pálya, hanem ahol versenyezni fogunk. Bemelegítünk szokásunk szerint (fennt ugye le van írva, miként), majd néhány részét a kűrnek elpróbálom a pályán is, hogy minden jól menjen:
- a sorozatos vágtaugrások, hogy kijöjjenek
- a cikkcakkos féloldalazások
- pirouettek
Nos.. Ennyit tehettem ma reggel, reménykedjünk. A verseny délután lesz, úgyhogy még van egy kis pihenni való időnk, remélem én is, és Tir is lenyugszik ez alatt az idő alatt...

Levezetés
Először is ügetek vele néhány kört, szabadon, hogy egy kicsit ki tudja nyújtóztatni a nyakát, majd elkezdek lépni vele. Egy olyan 10-15perc lépés után áll vissza a légzése a normálisba (nem vagyok orvos, egyszerűen hallom, hogy mostmár nem szuszog). Ezután leszállok, lazítok a hevederen, majd kivezetem a pálya szélére, kikötöm, és leszerszámozom.
Leszedem és felcsavarom a fáslikat is, beviszem a nyerget és a kantárt az istállóba. Amikor visszajövök, hozok magammal néhány répát, illetve almát, és egy nagy paskolással együtt odaadom neki.
Ezután -bár nem túlalaposan- de lecsutakolom. Ledörzsölöm róla az izzadságfoltokat, illetve kikaparom a patáit. Miután ezzel kész vagyok, kiviszem a legelőjére. Amint elengedtem, rögtön bevágtázik a fű közepére, és a nagy boldogságra meghempereg (ezt mindig így szokta, pontosan ezért nem puciválom le olyan alaposan. Majd este az istállóban ráér az ^^).

Doree & Tir na Nog (C)